Tök random ötlet volt egy szombat délután: "Hova menjünk, ahol nem a szokásos uncsi van?" És valaki bedobta, (én) : "A szolnoki Reptárba! Állítólag tele van régi repülőkkel meg ilyenekkel." Elsőre kicsit olyan "múzeumosan" hangzott, de aztán beugrott, hogy a repülés azért elég menő téma. Szóval beültünk a kocsiba, irány Szolnok!

Már a bejáratnál éreztem, hogy ez nem az a poros, üveg mögötti tárlatokkal teli hely lesz. Ott álltak kint a gigantikus vasmadarak, megkopott festéssel, de valahogy mégis badass kinézettel. Olyan érzés volt, mintha egy időkapun léptünk volna át egy olyan korba, amikor még igazi hősök ültek ezekben a gépekben.

Bent aztán tényleg elszabadult a geek énem (igen, bevallom, néha előjön). Tele volt a hely mindenféle repülővel, helikopterrel, meg ami a kettő között van. Volt itt minden a korai, fából meg vászonból készült csodáktól kezdve a második világháborús harci gépeken át a hidegháborús szupertitkos masinákig. Komolyan mondom, néha úgy éreztem magam, mint egy akciófilm forgatásán. Ami a legjobban bejött, azok a részletek voltak. Láthattad a régi pilótafülkéket (bár sajnos beülni nem lehetett, pedig de király lett volna!), a bonyolult műszereket, a kicsit sem kényelmes üléseket. El tudtam képzelni, milyen lehetett ezekkel a gépekkel a levegőben lenni, a széllel dacolni, meg persze néha a halállal táncolni. Respect a pilótáknak! Persze, nem vagyok repülős szakértő, de szerencsére a leírások meg a tájékoztató táblák elég érthetőek voltak. Megtudtam, hogy ez a gép azért volt király, mert gyorsabb volt a többieknél, az meg azért, mert tele volt fegyverrel. Volt egy csomó olyan gép, aminek a nevét soha nem hallottam, de a formájuk, a történetük valahogy mégis megfogott.

Különösen tetszettek a helikopterek. Valahogy azok még brutálisabbnak tűntek a hatalmas rotorlapátjaikkal. Elképzeltem, ahogy ezekkel mentek menteni embereket vagy éppen valami titkos küldetésre.

Aztán jöttek a ráadások! Volt egy csomó interaktív dolog, amit ki lehetett próbálni. Különböző szimulátorok, ahol kicsit beleélhetted magad a pilóták életébe (persze azért a valóság sokkal durvább lehetett). Meg lehetett nézni videókat a repülés történetéről, emlékbe dögcédulát lehetett gravírozni saját névvel, meg ilyen érdekességeket. Szóval nem csak nézegetni kellett a gépeket, hanem kicsit bele is vonhattad magad a dologba. 

Volt egy olyan rész is, ami a magyar repülés úttörőiről szólt. Meglepődtem, mennyi tehetséges emberünk volt ezen a területen. Rubik Ernő nevét persze mindenki ismeri a kockáról, de azt nem tudtam, hogy repülőgépekkel is foglalkozott. 

Az egész múzeumnak valami különleges hangulata volt. Nem volt az a steril, "ne érj hozzá semmihez" érzés. Persze vigyázni kellett a kiállított tárgyakra, de valahogy érezhető volt, hogy itt a repülés iránti szenvedély a lényeg. A fények, a gépek elrendezése, még a falakon lévő képek is mind hozzátettek ehhez az atmoszférához.

A személyzet is tök kedves volt. Látszott rajtuk, hogy szeretik, amit csinálnak, és szívesen meséltek a gépekről, ha kérdeztünk valamit. A szimulátoroknál egy veterán pilóta volt a segítségünkre, sztorikat mesélt régről, hogyan lett belőle pilóta és a repülés szerelmese. Elmondta mit érdemes csinálni, megnézni. Ajánlására beültünk a 4D vetítésre is, kihagyhatatlan, ha eljössz ide, mindenképp ki kell próbálni.